Empátia

 Empátia

Avagy az együttérzés képessége különböző szempontokból nézve:

-az empátia kifejezést akkor használjuk előszeretettel, ha azt nem nekünk kell elsősorban gyakorolnunk mások felé közvetlen módon. Ez igaz az úgynevezett rokoni kapcsolatokra is.

Manapság minden az „én”-ről, az önérdekek érvényesítési képességéről, szükségességéről szól. A közösségnek bizonyos társadalmakban nincs valós tartalmi jelentése, ez csak egy szó, egy kifejezés, ami általában nem fejez ki semmit. Leginkább azt nem, hogy mit is jelent egy közösség. Itt ma mindenki egy-egyed, nem egyéniség, hanem egy csak magához tartozó egyed.

Az összetartozás, az egymásért gondolkodás, cselekvés és tenniakarás legteljesebb hiánya jellemzi a mai magyar „társadalmat”. Pedig kis hazánk előjárói, népünk nagyra hivatott vezetői számtalan alkalommal deklarálják erre irányuló szándékukat, ámde ez csak ”írott malaszt” maradt akárhány alkalommal.

Amíg tartottak a választási időszakok aktuális ígérgetési rohamai, addig minden önjelölt népvezér társadalmi érzékenységről papolt, kifelé könnyes szemmel, befelé az önmegvalósítás – minimum négyéves - húsosfazekára kandikálva.

Ezt a magánéletben is sikeresen átültette a gyakorlatba az egyébként nagyon leleményes magyar.

Ergo: az empátia nálunk csak akkor érvényes, ha az egyén érzékenysége úgy kívánja.

Ha már mások gondja-baja kerülne elő, hát az legyen az ő bajuk!” Az ő gondjuk nem az enyém miért nem vigyáznak jobban, miért nem tartoznak a szerencsésebbek közé!”

Ismeretes az egyik kozmetikai cég szlogenje… „gondolj magadra”! Azaz, másra még csak véletlenül se, csak te érezd jól magad, ez a fontos, ez ma életünk mottója.

A másik szempont az lenne, hogy érezzük és értjük a közösség értelmét, erejét, lelki és fizikai támaszát, de ez csak KÖZÖSSÉGI ÉLETFORMÁBAN IGAZ.

Egy olyan társadalomban, ahol kizárólag az egyén önmegvalósítása a fontos, ott kizárt az ideális közösségi életforma kialakulása, és ilyen formán az „empátia” kifejezés értelmét és létjogosultságát veszti.

Őszinte bánatomra nem rendelkezem elég tapasztalattal ahhoz, hogy más országokban hogyan működik a dolog, de itt, amint látom sehogy!!!

Azt már tapasztaltam nem egyszer, hogy ismerős emberek úgy gondolták, a környezetük legyen velük empatikus, együtt érző, de ha másoknak volt erre szükségük, akkor azt már csak lehetőleg nagy távolságból, és egy bizonyos jelképes udvariasság keretei között tudják elképzelni. Ez erősen emlékeztet arra, hogy „…- én szeretem a négereket, de ne kelljen kezet fognom velük, és ne üljenek velem egy asztalhoz!”

Nos ez a módszer nem vezet sehová, nem mesélni kell az emberek egyenlőségéről, az ember emberségességéről, hanem tenni kell érte, valahogy úgy vagyunk ezzel, hogy két dolgot utálunk a legjobban a világon, a rasszizmust, meg a négereket. Ez a nesze semmi, fogd meg jól tipikus esete.

Pedig azt már régen tudjuk, hogy egyszerre nemi életet élni, és mellette szűznek is maradni, bizonyos technikákat kivéve, egyelőre nehezen valósítható meg.

Azért a fentiektől függetlenül remélem, hogy ezek a jelenségek pozitív irányba változnak, és utódaink, unokáink már egy ideálisabb, erkölcsösebb emberi közeget élvezhetnek majdani életük során.

Bízom abban, hogy nem fogunk sem az emberi, sem a természeti környezetünkben akkora hibákat, károkat okozni, hogy az utánunk jövőknek ne legyen jövőjük!

Amit soha nem szabad elfelejtenünk: - mi nem a természet urai, hanem csak egy része – és ráadásul mégcsak nem is a legjobb, vagy a legszebb része - vagyunk, és ne gondoljuk, hogy azt teszünk a környezetünkkel és környezetünkben, amit akarunk!

Ami az itthoni helyzetet illeti, sajnos nem a legjobbak a kilátásaink a jövőt illetően. Hazánk „elit rétege” és vezető politikusaink az ő szekértolóikkal együtt, csak a saját jövőjük biztosításával vannak elfoglalva, így a választópolgárra, a népre már nem jutott idejük. Ez a viselkedési forma, a csak „magammal törődés” követendő példává vált az átlagemberek számára is.

Hányszor halljuk „okos”  felnőtt emberektől  a gyermekeiknek szóló intelmet,” -…. Te csak törődj a dolgoddal  és ne foglalkozz másokkal!”   És ezek az ifjak szót fogadnak az intelem második részének, nem törődnek másokkal, az  első rész viszont már kimarad, de ez természetes is, hiszen mindig az utolsó szavak rögzülnek jobban a fejünkben, és egyébként is van egy természetes „szelekció” vagy mi a fene!

Ez csak egy rövid eszmefuttatás, de ha valami eszembe jut még erről, és fontosnak hiszem, hogy leírjam, később megteszem.

Magyarország, 2011. július. 21

Kollányi Ferenc, 06 30/408-9830, f.collany@gmail.com