Napló a Soproni benyomásaimról!
Az elején kezdem: tavasz idején, valamikor március-
április táján felhívtam egy ismerősöm, aki boldogan újságolta, hogy májusban
megy Sopronba, az állami kardiológiai rehabilitációs szanatóriumba.
Kifaggattam, hogyan is lehet ide bejutni, mert
a Honvéd kórházi kardiológiai rehabilitációs kezelésemre csak 2013 márciusára
jegyeztek elő, és a mostani állapotom szerint ezt már kissé későinek véltem. Az
ismerősöm kioktatott, hogy és miként járjak el, de biztos, ami biztos, felhívtam
a szanatóriumot, és kértem tájékoztassanak a szükséges lépésekről, így hát a
Honvéd kórházi kardiológus kezelőorvosom áprilisban megírta a beutalót, a
háziorvos ellenjegyezte, én meg postára adtam és türelemmel vártam.
Nem sokkal később a szanatórium egyik
ügyintézője közölte telefonon a jó hírt: - július 10.-én sok szeretettel
várnak. A háziorvossal elintéztük a betegszállítást, és 10.-én délben értem
jöttek. Egy viszonylag hosszú de érdekes nyolc órás utazást követően este fél
kilenckor már a szanatóriumban voltam és csodák csodájára a várakozásommal
ellentétben egy kedves nővér még vacsorát is hozott.
Ez a korábbi tapasztalatokhoz képest már jó indulás,
ami előre vetítette egy remélhetőleg kellemes és hasznos ittlét lehetőségét.
Az orvosok kedvesek, a nővérek szintén, az
étkek minőségileg és mennyiségileg is jók, bár a purindiéta miatt, ami a
köszvényem okán szükséges, az étrendem hússzegény, a syncumar miatt is bizonyos
fokú diéta kötelező, de nem
panaszkodhatok, ehhez a „nehéz szénbányász fizikai munkához” az adagok
bőségesek.
A szobatársam – nevezzük Józsinak – egy
közel egyívású, értelmes, rokonszenves ember. Jókat beszélgetünk, van miről, ha
egyedül vagyok, olvasok, internetezek, vagy írok, vagy a régebbi írásaim között
böngészek. Csak egyéni gyógytorna, séta és sok-sok pihenés van engedélyezve,
meg heti egy alkalommal egy kedves pszichológus hölgy próbál megfejteni.
Igyekszem nem nehezíteni a dolgát és az egyébként szokásos sündisznóállásomat a
kórteremben, hagyom, élvezem a vele való beszélgetéseket.
Hallottam betegtársaimtól, van úgy, hogy
a kezelőorvos úgy ítéli meg a beteg állapotát, a szokásos háromheti kezelés
időtartamát megtoldja még egy héttel. Én
kifejezetten örülnék, ha nekem is lehetőségem lenne még egy hetet maradni. A
környezet, a park levegője és a gyógytorna a sétákkal kombinálva érezhetően javítja
az állapotomat.
Már csak a vérnyomásingadozásomat
kellene megszüntetni, és akkor nyugodt lennék, hogy képes leszek továbbra is
ellátni magam, lévén, hogy egy kissé remete módjára élek, illetve egyedül, bár
jól kijövök magammal, és mivel szeretem a jó társaságot, sosem unatkozom.
Ma reggeli után kimentem a parkba sétálni, a levegő
friss, szinte harapni lehet és egy órát kisebb megállásokkal legyalogoltam. Még
örültem is, hogy a padok a tegnap esti alapos özönvízszerű esőzés után még vizesek
voltak, így kénytelen voltam állva pihenni egy-egy hosszabb séta után. A hosszas
üldögélést követően mindig bemerevedik a derekam és sokkal nehezebb elindulni
újra.
Örülök, hogy a gyógytornász Kriszti mostanában mindig
reggeli előtt tornáztat, mert eddig közvetlenül a reggeli után volt esedékes a
napi penzum, ami teli gyomorral nem túl szerencsés, de azért nem haltam bele.
Most a séta után feljöttem a szobámba, és írás után pihenek egy kicsit, majd ki
fogom mosni egy-két pólómat, és ha a szobatársam – Józsi – leveszi a teraszon
lévő kötelekről a ruháit, kiteregetek.
Kissé csapkodnak a gondolataim, ezért most jegyzem
meg, hogy megint nekiveselkedtem Mark Buchanan könyvének a káosz elméletéről.
Igazán nem egy könnyed olvasmány, alaposan meg kell rágni minden mondatát, már
csak azért is, mert vannak olyan fizikai példák, magyarázatok, amelyekkel nem,
vagy csak nagyon ritkán találkozik a magamfajta átlagember.
De az okfejtések egy kis gondolkodás után nagyon
logikusak, bár némely elmélettel nem ártana alaposabb ismeretséget kötni, ilyen,
pl. a fraktálok kialakulása és természete. Szerencsére azért közli egy-két
forrásmunka címét, és így talán rá tudok bukkanni az általam még nem, vagy alig
ismert tudnivalókra.
Most abbahagyom az írást, megnézem rá tudok-e
kapcsolódni az internetre és esetleg, megnézem a postafiókomat, ha nem
lehetséges, akkor alszom egy keveset.
Ma – ittlétem alatt már második alkalommal – volt
szerencsém találkozni a nagyon szimpatikus pszichológus hölggyel- Elter
Nórával. Élvezem vele a beszélgetéseket
és ezen alkalmak után mindig késztetést, érzek az új tapasztalataim megírására.
Valószínűleg ilyenkor más nézőpontokat is kezdek feldolgozni, sokszor ez
ösztönzőleg hat arra, hogy elgondolkodjam a környezetemben észlelt
jelenségekről, és az írás lehetőséget nyújt számomra
a lehetőleg korrekt megfogalmazásra.
Példának okáért - mint már oly sokszor – ebben a
szanatóriumban is megint elmerengtem azon, hogyan lehetne kiszűrni azokat a
„betegeket” akikről az itteni viselkedésük alapján, rövid úton kiderül, hogy
semmi keresnivalójuk nincs itt. Feleslegesen foglalják a helyet azok elől, akiknek
állapotuk szerint tényleg szükségük van a kezelésekre és meg is akarnak
gyógyulni.
Bizony ez felvet egy sor olyan kérdést, ami már
messzebbre vezet, mint például az öregkorral sokszor együtt járó magányos
élethelyzetek.
A társtalanság megoldási kényszere, és az úgynevezett
társadalmi szociális háló igencsak lyukas állapota, a mai családmodellek hibái,
a fiatalok és a szülők kapcsolata, és az általános egészségügyi ellátó rendszer
jelenlegi hibáinak feltárása és megoldási lehetőségei.
Hogy egy általános úgynevezett szanatórium-szindróma
jelenséget említsek, az általam eddig megismert rehabilitációval foglalkozó
egészségügyi intézmények kísértetiesen emlékeztetnek egy nyugdíjas társkereső
klubra, ahol az elsődleges cél nem is a gyógyulás, hanem a társasági élet pótszere,
és a lehetséges kapcsolatok kialakítása a cél, az egészség utógondozása csak
úgy mellékes programként szerepel, már ha van rá ideje a tisztelt „vendégnek”,
aki mellesleg dohányzik, iszik, bejár a
városba szórakozni, holott állítólag akkut kardiológiai eset, és az orvosok,
nővérek megfeszített munkával Igyekeznek ezeknek a „betegeknek” az életét
elviselhetővé tenni.
Persze az is jelentősen szerepel az indokok között,
hogy amíg valaki itt van, nem kell a gyógyszereit megvennie, mert hivatalból
kapja, nem kell az otthoni rezsiköltségeinek egy részével törődnie, mit a
vízdíj, villanyszámla gázszámla, étkezési költség, takarítás, stb…
De hát ez már egy-egyre nagyobb létszámú társadalmi csoport
igen nagy problémakörét jelenti, ez a mai magyar szociográfia helyzete, amire a
jelenlegi társadalmunknak nincs megfelelő válasza. Ez viszont már kimondottan
népjóléti kérdés, ennek a megoldásához már társadalmi közakarat és politikai
akarat kellene, ami valljuk be, ma nyomokban sem lelhető fel, még csak
elképzelés szintjén sem.
Igazándiból nem látom a jelenlegi helyzetből a kiutat,
persze alaposan el kellene mélyülnöm az ok-okozati helyzeteken, ezeket fel
kellene térképezni lehetőség szerint egy alapos kutatómunkával, és csak a
kapott eredmények alapos mérlegelése után lehet kidolgozni egy javaslatot a
megoldásra. Persze valószínűleg nem lesz mindenki szánára maradéktalanul
elfogadható, de egy minimális kompromisszumkészséggel lehet megoldást találni
véleményem szerint a fenti dolgok megoldására. Ezt a munkát az illetékes
társadalmi szervezetek nem tologathatják az idők végeztéig, mert a rengeteg
megoldásra váró kérdés egyre csak halmozódik, mint az egymásra hullajtott
homokszemek.
Hogy érthető legyen a homokszemek jelentősége, álljon
itt az alábbi történet:
Per Bak, Chao Tang és Kurt Weisenfeld New Yorki fizikusok
szemenként egymásra ejtegetett homokszemekkel végzett számítógépes
szimulációs lavinakísérletében, nem látható előre csak valószínűsíthető, hogy
melyik homokszem fog lavinát okozni, azaz melyik probléma megjelenése fogja a „kritikus
állapotot” előidézni, ami egy társadalmi robbanáshoz vezethet.
Persze a történészek, szociográfusok majd utólag
megmagyarázzák az okokat, és szokás szerint mindenki másban fogja látni a
bekövetkezett események magyarázatát, de az emberi történelem már csak ilyen.
Lehetne itt most idézni szellemes emberek tényleg
bölcs mondásait, de minden helyzet különbözik egy kicsit az előzőektől.
És ez az apró „homokszem” megváltoztathatja egy
„lavina”
végső kimenetelét. Nagyon sok ismeretanyagot kellene
áttanulmányoznom, hogy megközelítőleg helyes képet alkothassak a fentiekben
felvázolt helyzetekről, azok szinapszisairól, kapcsolati rendszereiről, az
egymásból eredő és egymáshoz kapcsolódó jelenségek várható következményeiről.
Sajnos ezek az ismereteim még jószerével csak saját
tapasztalataimra épülnek, és nagyon keveset ismerek a szakirodalomból. Ami a
társadalmi feszültségek keletkezésének lehetséges magyarázatát érintőlegesen
illeti, van egy könyv, Mark Buchanan „Itt és mindenütt” című könyve, amiből a
fent említett kísérletre utaltam, ahol a szerző egy geológiai jelenség
kialakulása előre jelezhetetlenségének magyarázatára idéz a történelem
példatárából, és pont a fent említett „homokszemjáték” példájával nagyon
szellemesen magyarázza az előre nem megjósolható dolgok bekövetkeztének
lehetőségét. Amint napról –napra olvasom
a bel-és külföldi híreket, tulajdonképpen a szanatóriumi tapasztalataim
negatívumai eltörpülnek a hazai, és a nemzetközi úgynevezett fehérgalléros
bűnözési jelenségek mellett.
Csak egy példát ragadok ki: a honi oligarchiák
politikusaink által gátlástalanul támogatott kialakulása, amely technikailag
lekopírozza a korai kapitalizmus eredeti tőkefelhalmozásának módszereit és
eléggé amorális módon, juttat egyes kislétszámú csoportokat hatalmas vagyonokhoz
és politikai-gazdasági hatalomhoz!
Ezek a társadalmi jelenségek csak növelik az egyénben
a hivatalosnak nevezett intézményekkel szembeni bizalmatlanságot.
A társadalmak tagjainak túlnyomó része egyre inkább
hiteltelennek tartja az adott politikai vezetők személyét. Azt látják és
tapasztalják nap mint-nap, hogy a politikai-gazdasági-s, a bűnöző elit egyre
szorosabban összefonódik és így egy hatalmi kartelt alkotva, fosztogatják és
szándékosan alacsony életszínvonalon, tartják az emberi társadalom túlnyomó
többségét.
Ez nem túl bíztató az emberiség jövőjére nézve.
Sopron, 2012, 08, 02.
Kollányi Ferenc, 06 30/408-9830, f.collany@gmail.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése